Tagged: ETS2

Ma szeretnénk nektek egy különleges nézetet adni, közel egy éve készülő projektről, mely nem más, mint a Special Cargo DLC, ETS 2-höz. De előszőr, egy fotó…

Special Cargo a valóságban.

Egy ideje az SCS-től néhány embert az egyik teherfuvarozási cég meghívta a konvojukra, ahol egy különlegsen nagy szállítmányt vittek, felvezető autókkal is. Itt ugrott be az ottlévőknek, hogy lehetne csinálni egy ilyet a játékba. Milyen jól nézne már ki. Gondolták, s megvalósították. Tudják, hogy mi folyton piszkáljuk őket, azzal, hogy csináljanak még reálisabb tartalmakat, s ezt véghez is viszik. Ez egy totál új élmény, s nagyon jó kihívás lesz nekünk.

Nagyon sok munka van emögött, s tesztelés is a Special Cargo-s szállítmányokkal, melyet az irodában a Motion székben lett kipróbálva. És ti is bepillanthattok ebbe, ezzel az exklúzív videóval.

Igen, igen, ezek nagyok. Nagyon nagyok. És igen a kísérő jármű igazodik a forgalomhoz, s a sebességedhez. Kettő lesz belőlük, egy a játékos előtt, s utána. Az ő feladatuk biztosítani az útvonalat neked, s biztonságosan eljutni a célba; de ez nem minden.

Összegezzük, hogy mi is ez a DLC: 

  • 11 új Special Cargo-k (akár 70 tonnás, 6 m széles, 5+ magas, 20+ m hosszú)
  • 17 különleges útvonal a Special Cargo-val (12 az alaptérképen, 2 Skandináv DLC-ben, 2 Going East! DLC-ben, 1 Vive la France DLC-ben!). Ez a lista természetesen növekedni fog.
  • 80 féle Special Cargo szállítmány!
  • Kísérő járművek külön AI-al, így az utat előtted járhatóvá teszik, megállítják a forgalmat, tanácsokat adnak, a szembejövő forgalmat az út szélére terelik.
  • Különleges Intrók és vágóképek vannak a szállítmányokhoz, a küldetéseknél és az utaknál.
  • Új modellek, karakterek, és animált emberek a küldetés körül.
  • Gyalogosok, újságírók vagy szállítmányozási mellék dolgozók, felismerik azt, ha rossz idő van, jó idő van.
  • Lehetőség arra, hogy elhibázd a “Küldetést” ha nem követed a kiadott utasításokat.
  • Új ellenőrzőpont rendszer, hogy a Special Cargo szállítmányod haladását, biztonságban tudjad.
  • Új figyelmeztető világítás animáció
  • Új teljesítmények!
  • Magasabb XP és Pénzbeli profit a sikeres teljesítésért ezekhez a megbízásokhoz.

Persze ez még több is lesz, de most ennyi elég. Jobb felkészülni, hiszen ezek a feladatok igazán nagy falatok lesznek, és a dízel szörnyednek is egyaránt! Sajnos nem tudunk veletek pontos megjelenési dátumot közölni, mert még javában folyik a tesztelés, javítás, és a hibák elsimítgatása is.

Igen, idén Karácsonyra nagyon sok dolgot szeretnénk nektek kiadni, de reméljük ezzel is tudunk nektek szolgálni Karácsonyra, s hogy már akkor tudjátok húzni-vonni a Special Cargo-kat!

Vajon beteszi-e nekünk a Jézuska a karácsonyfa alá a Special Cargo DLC-t?

A mai nap speciális a cégünk számára. Amikor jártuk a világot – nyilvános rendezvényeken, kamion show és játékos vásárokon – gyakran fordultak hozzánk olyan kérdéssel, hogy van-e valamilyen módja, hogy hozzájussanak olyan – a játékaink logojával ellátott – ruhákhoz, amiket mi is viselünk. Éveken át gondolkoztunk a dolgon, de ahogy egyre gyakrabban fordultak hozzánk egyre többen ezzel a kérdéssel, végül elkezdtünk gondolkozni az SCS Software saját termékein, de egy kicsit tovább gondolva. Végül úgy döntöttünk, hogy teszünk egy próbát és lehetőséget adunk a rajongóink számára, hogy beszerezhessék az Euro Truck Simulator 2, illetve American Truck simulator játékok logoival ellátott ruhákat és egyéb kiegészítőket.
Örömmel jelentjük be, hogy MEGNYITOTT az ÚJ SCS Software merchandise E-Shop!
 A jelenlegi termékválaszték még eléggé kezdetleges (várjuk az ötleteiteket a további termékekre), de minden Raktáron van, készen áll a szállításra. A ruháink választhatóak különböző színekben, méretben és mindegyik kiváló minőségű.

De nem csak ruhák közül válogathattok. Útra kelhettek a vadi új hátizsákkal, benne az ebédes dobozzal, vagy ihatjátok a reggeli kávétokat a gyönyörűen dekorált bögrékből.

CSak az idő mutatja majd meg, hogy mennyire lesznek népszerűek a termékeink. A legtöbb játékost csak a játékaink érdeklik természetesen, de nagyon izgatottak vagyunk, hogy a rajongóink számára ezt a kis extrát is nyújthatjuk annak érdekében, hogy megmutathassák lelkesedésüket a játékaink iránt.

(FIGYELEM! Ez a cikk a hivatalos SCS Blog hírének nagyságrendi fordítását tartamlazza. Az ETS2.hu közösség semmilyen kapcsolatban nem áll a fent említett Webáruházzal, így az azzal kapcsolatos kérdések, problémák esetén sajnos nem áll módunkban segíteni! Köszönjük a megértést! )

Nagyon sok időt töltöttünk el az utóbbi években a vontatók és pótkocsik fizikai és hajtáslánc szimulációinak fejlesztésével. Egyre magabiztosabbak vagyunk ezzel kapcsolatban és úgy érezzük itt az ideje, hogy megosszuk veletek a fejlesztéseink legújabb eredményeit.

Mi új tartalmi és játékélménybeli újításokat készítünk mind az Euro Truck Simulator 2, mind az American Truck Simulator játékhoz. Elsőként, tervezünk egy új csomagot kiadni az új Extra Nehéz szállítmányokkal a vadonatúj pótkocsikon az ETS2-ben. A vezetési tapasztalat 50 tonnánál nehezebb rakománnyal nagyon eltérő az eddigiektől, annyira, hogy el is csábított minket, hogy új, erőteljesebb alváz konfigurációkat hozzunk létre néhány kamionhoz.

Forrás: http://blog.scssoft.com/2017/04/heavyweights-to-enter-ring-soon.html

A várakozás az ATS 1.6-os, illetve az ETS2 1.27-es frissítésére ezennel véget ért! Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, aki részt vett a Nyílt béta tesztelésben és ellátott minket számos hiba jelentéssel, visszajelzéssel és javaslattal. A frissítések mindkét játékhoz elérhetőek a Steamen!

Főbb változások

  • [Csak ETS2 ] Ország Specifikus Rendőrségi AI autók

Ez a frissítés egy újítást hoz a játékba, összhangban az ATS játékkal: Rendőrautók a forgalomban. Minden rendőrautó az adott országra jellemző megjelenésű és típusú.

ets2_00381

  • [Csak ATS ]  Súly mérő állomás megfelelési eszköz
  • Emelhető Pótkocsi tengely
  • Differenciál zár
  • Adaptív váltó módok (erő, normál, gazdaságos)
  • Javított motor szimulációs modell

WORLD OF TRUCKS

  • A megvásárolt DLC-k csatlakoztatásra kerülnek a WoT progilhoz annak érdekében, hogy a játékosok ki tudják használni a WoT minden képességét.

További, részletes változásokat angol nyelven az eredeti Blogban olvashattok: http://blog.scssoft.com/2017/03/game-updates-arrive-today.html